Bódi Margó úgy horkol, mint száz tehén
A TV2 Mr.
A TV2 Mr.
Az információban nem gazdag show-elemek kedvéért a TV2 Mr.
Szerdán is folytatódott a példátlanul nyomasztó túszdráma a Csillagvirág Klinikán, ahova múlt pénteken törtek be fegyveres terroristák, és az események azóta egyenletesen magas adrenalinszintet biztosítanak a helyszíni, illetve a szerkesztőségben tartózkodó tudósítóinknak.
A Reuters azzal viccelődött, hogy Bob Dylant, a Blowin’ in he Wind énekesét épp a szél szégyeníti meg, ami a vécéjének a szagát viszi a szomszédok felé.
Habár a 2004-es Superbowl döntőn történt, hogy Janet Jackson melléről Justin Timberlake véletlennek álcázott performansz keretein belül letépte a ruhát, az esetből kerekedett ügy most kezd lezárulni.
A Bár szereplőválogatásán résztvevő riportereinket a legkevésbé sem lepte meg a hír, hogy a Viasat3 Majoros Pétert választotta a szeptemberben induló Bár 2.0 című reality műsorvezetőjévé.
A nyolcvanas években sikeres Bucks Fizz nevű popcsapat tagjai televíziós műsorban vetik alá magukat plasztikai beavatkozásoknak.
Iman, a legendás szépségű szupermodell, ódákat zengett saját magáról és egyben azt is kifejezte, hogy ő jobb, mint Heidi Klum.
Peter Falk, aki a Columbo televíziós sorozattal vált híressé, igencsak zavart állapotban mutatkozott nem messze a Beverly Hills-i házától.
A kedden elhunyt Antal Imrére emlékezik hat héten keresztül minden vasárnap este a Magyar Televízió, írja az MTI.
Fábry Sándor megvédte Tereskovát – adta hírül a Bors.
Csifó Dorina négy év után megválik a Barátok közttől, karakterét Gonda Kata viszi tovább.
Ulmann Mónika keze remegett és Uri Geller is fészkelődött a székében a Kiválasztott hétvégi felvéltelén, hangzott el az Aktívban.
A Fábry-show-ban okozott botrány után Nagy Kriszta Tereskova Szily Nóránál is borzolta az idegeket.
Az énekesnő a sorozatos botrányok, a gyerekei felügyeletének elvesztése és a villantások után talán újra egyenesbe jön.
Hajdú Péter barátnője, Sarka Kata beperli a Bagi-Nacsa duót, mert a Médiacápa című műsorban sértő megjegyzést tettek rá.
Dukai Regina, Karafiáth Orsolya és a Cooky nevű rádiós műsorvezető együtt főztek a Hal a tortán című főzőműsorban.
A háromhónapos út alatt Korda György és felesége bejárta a világot, de közben a testük felvizesedett.
Árpa Attilát nevezték ki a Tv2 produkciós osztályvezetőjének.
A híradós fizetés nélküli szabadságra megy, hat hónapig Siklós András helyettesíti majd az m1 esti Híradójában, írja a Bors.
Harc alakult ki az RTL Klub és a Tv2 között azért, mert mind a két csatorna ugyanolyan jellegű valóságshowt indít.
A Tűzvonalban című sorozat stábja eléggé aggódott a legutóbbi epizód forgatásakor, de Stohl András megúszta.
Hilton kisasszony bedolgozta magát, szerepelni fog az L Word című, leszbikusok életéről szóló tévéműsorban, írja a FemaleFirst.
A szereplők és a téma érzékenysége miatt az ATV vezetősége vizsgálja, hogy vasárnap este adásba kerülhet-e az Esti Frizbi című televízió műsor.
A magyar származású izraeli mágust már nem érdekli a kanálhajlítgatás.
Nemcsak Törőcsik Mariban és a sorozatszínészekben bíznak a magyarok, de Vágó Istvánban is.
A Tv2 meneszti a Jóban rosszban sorozatból Damu Rolandot, aki pofozkodásával érdemelte ezt ki.
Már csak néhány hétig láthatják a Barátok köztben Csifó Dorinát.
Az olaszok jobban kedvelik az internetet, mint a televíziót.
Britney Spearst addig nem hívják meg az American Idol tehetségkutató műsorba fellépni, amíg nem változtat az életén.
A szőke bombázó és férje mégsem terveznek saját valóságshowt, írja a Digital Spy.
Korda György az év végével otthagyja az MTV-t és átigazol a Viasat3-hoz, a Bors információi szerint.
Mióta bevarrták a 24 főhősét, Kiefer Sutherlandet, dolgos az élete: lepedőket és párnahuzatokat mos és vasal, aztán hajtogat.
Az RTL Klub sportfőszerkesztője apa lett.
Miután a hét elején kiverte a hisztit és közölte, hogy ő nem lesz a TV2 díszmajma, Árpa Attila önvizsgálatot tartott.
A Pókerarc két műsorvezetője, Vágó István és Sebestyén Balázs útjai a Blikk szerint hamarosan különválnak.
Szögeczki Ágnes, az RTL Klub Való Világából ismert Ágica - fordulatokban gazdag idei éve lezárásaként - ismét visszatér első sikerei helyszínére, írja a Blikk.
Biztos ez? A dúskeblű színésznőt választották a világ legszexibb TV-sztárjává, írja a Female First.
Laurence Ferrarit a legszebb televíziós műsorvezetőnek tartják a franciák a Daily Mail értesülései szerint, aki újabban Nicolas Sarkozy barátnője.
Victoria Beckham filmes karrierje beindulni látszik: miután debütált az Ugly Betty c.
A Blikk információi szerint műsorvezetőt cserélnek a Mokkában, Tornóczky Anitának mennie kell.
Clooney és Larson A vészhelyzetes szívtipró kisebb botrányt okozott egy elegáns étteremben Hollywoodban.
Miután Kepes András kedden beszólt a Tv2-nek, amiért szerinte nem tényszerűen tudósítottak az otthonszülésről, Bárdos András visszavágott.
Antal Imre kezelését megszüntették az orvosok, írja a Bors.
A Tények műsorvezetője, Pachmann Péter régi álmát valósította meg, írja a Bors.
A kamaszokkal korántsem egyszerű, és ezt a Gáspár család is megtapasztalta: tinédzser lányuk, Evelyn saját gázsiért akart szerepelni apja show-jában, de mivel az RTL Klub nem fizet neki, mégiscsak kötélnek állt.
Csisztu Zsuzsa 1 millió 800 ezer forinttal tartozik egykori munkatársának és barátnőjének Kaszala Claudiának.
Nem számolnak Havas Henrikkel a nagy tévécsatornák, írja a Blikk.
Farrah Fawcett úgy döntött, hogy rákos betegségével vívott küzdelméről televíziós sorozatot készít.
Victoria Beckham epizódszerepet fog játszani a Betty a csúnya lány c.
Az ismert műsorvezető eddig kontaktlencsét viselt, mostantól azonban - a TV2 engedélyével - szemüvegben vezet műsort, írja a Blikk.
Az Áll az alku műsorvezetője visszaperli a TV2-t.