Egy youtuber apuka virslis párnával hekkeli meg a brit karácsonyi slágerlistát már második éve
LadBaby a felhasználóneve és ellopta tavaly a briteknél intézménynek számító Christmas No1-t. Úgy tűnik, ugyanazzal a poénnal idén is ő fog győzni.
LadBaby a felhasználóneve és ellopta tavaly a briteknél intézménynek számító Christmas No1-t. Úgy tűnik, ugyanazzal a poénnal idén is ő fog győzni.
A Magyar Idők szerint idén 11,5 ezer milliárd forint körül várható a kiskereskedelmi forgalom.
Nemcsak optikailag nyomja össze az alakod.
Akinek van háziállata, annak nem kell bemutatni a pusztítást, amit egy karácsonyfával tud végezni.
És abszolút el is éri mindegyik. Viszont, lássuk be, baromi jólesik egy kicsit, sőt, nem is kicsit sírni rajtuk.
A rohanásnak vége, jöhet a jól megérdemelt pihenés és a karácsonyi menü élvezete. Hogy a hangulat valóban felhőtlen legyen, ideje nevetni!
Az év legszebb időszaka nemcsak a karácsony miatt nevezetes: számos híresség az ünnepek tájékán ünnepli vagy ünnepelné születésnapját.
Kollégánk karácsonyra hazafelé jövet végigfotózta az utat az egyik legszebb alpesi vasútvonalon. Tavak, szőlők, hegyek, A muzsika hangja, az amstetteni rém, minden volt.
A brit királynő idei hivatalos karácsonyi fotóján látszik egy régi fotó. Kikerestük ezt a képet, és hát valami önkéntelenül is az ember eszébe jut ezen a családi ünnepen.
Kulcsár Edina és Horváth Éva mezítláb díszített, Tilláéknál vicces a karácsonyfadísz, Sarka Katáéknál pedig mindenki csak Diort kapott. Instahíradó.
Gáspár, Menyhért, Boldizsár: a három ismerősen csengő névről az eredeti történetben szó sincs.
Minden kedves karácsonyi SMS egy virtuális ölelés, ami tudatja a szeretteiddel, hogy gondolsz rájuk!
Gyönyörű versekkel köszöntheted a szeretteidet.
Íme pár kreatív és/vagy hasznos megoldás, hogy eggyel kevesebb dolog miatt kelljen aggódni az ünnepek alatt.
Ezekkel a különleges történetekkel megalapozhatod a kellő ünnepi atmoszférát.
Az ünnepek alatt a főváros nagy részén ingyenes a parkolás.
Némely módszerhez még csak ragasztóra sincs szükség.
Ezt írd azoknak, akiket szeretsz!
Nem tudsz rossz döntést hozni, ezekkel a receptekkel nem lehet mellélőni.
Mutatjuk a legkedveltebb karácsonyi süteményeket, és a pontos leírást is.
A karácsonyi időjárás 2018-ban sajnos nem lesz olyan télies, mint azt sokan szeretnék.
Az év legérzelmesebb időszakát éli át mindenki.
Mi okozhat allergiát karácsonykor? Az allergológus elmondta, mire kell figyelni.
Vicces és különleges karácsonyi szokásokat gyűjtöttünk össze a világ minden tájáról.
Az utolsó pillanatban is lehet szemet gyönyörködtetőt alkotni!
A mézeskalács nemcsak finom, de szemet gyönyörködtető is lehet, ha cukormázzal rajzolsz rá. A gyerkőcöknek is nagyon jó móka.
Gyönyörű és megható fotók gyerekekről, akiknek talán ez lesz az utolsó karácsonyuk.
Nem is gondolnád, milyen vicces dolgokat ajándékoznak egymásnak a királyi család tagjai.
A gasztronómia szerelmeseinél hatalmas sikert fogsz aratni.
A kedves rajzfilmeknek nemcsak a kisebbek számára van fontos mondanivalójuk.
Egy kutatás szerint az élmények sokkal boldogabbá teszik az embereket, mint a tárgyak.
Képeken mutatjuk a királyi család karácsonyi dekorációját. Nemcsak az idei díszítést hoztuk el, az elmúlt évekből is szemezgettünk.
Összegyűjtöttük a leggyakrabban elhibázott szavakat és kifejezéseket. Próbáld ki, mennyit tudsz hibátlanul leírni!
Bármelyiket készíted el közülük, biztosan leveszed a rokonokat és barátokat a lábukról.
Ez a sok gazdi mind a saját - és a karácsonyfa - kárán tanulta meg, hogy nem szabad szem elől téveszteni az állatokat az ünnepek idején.
A meghitt ünnepekbe is kell valami humort csempészni: ezek a ruhadarabok tökéletesen megfelelnek erre a célra.
A leghangulatosabb téli dekor, amit idén láttál!
A viaszból készült, mégis élő műhercegnő leguggol, majd terpeszt karácsony éjjelén a német Tussaudsban. Harry sír.
Ez az egyik legnagyszerűbb ízkombó, ha unod a régieket.
Nincs jobb ötleted a gyertyánál? Vegyél még mellé pár apróságot, és dobozold be!
Ezek a mennyei likőrök tökéletesek a hideg napokra: Baileys helyett kortyolgasd a saját készítésű finomságokat!
Gondok és nehezen beszerezhető hozzávalók nélkül készülnek ezek a hagyományos és új hullámos sütemények.
Vintage hangulatú karácsonyfát alkothatsz néhány deszkából, vagy még egyszerűbben egy használaton kívüli raklapból.
Kunyhótól a luxusvilláig: ha az alapokat ismered, bármit megépíthetsz süteményből!
Csak színes papírra és ragasztóra lesz szükséged, és hipp-hopp elkészítheted ezt az elbűvölő csomagolást!
Hagyományos boríték helyett készíts sajátot - sokkal egyedibb és elbűvölőbb, mint a sima.
Az olasz származási Lúcia vőlegénye helyett Jézus jegyese lett - amit akkoriban nem néztek jó szemmel.
Bújtasd karácsonyi köntösbe a tükröt is, hogy mindenképp öröm legyen belenézni.
Felejtsd el a felesleges stresszelést, a munkatársaid imádni fogják ezt az egyszerű ajándékot!
Gyönyörű vásárok várnak más európai városokban - az utazás költségét megtérítik a felejthetetlen élmények.
Tartasz a karácsonyi édességgyártástól? Nyugi! Ilyen rosszul biztos nem sikerülnek!
A szokványos arany és piros színek helyett valószínűleg a rózsaszín dominálna.
Normális a téli rosszkedv: ne ess kétségbe, ha nem vagy feldobott hangulatban az ünnepek előtt, inkább tegyél ellene!
Mutatós és gyerekbiztos megoldás filléres hozzávalókból: az egész család részt tud venni a készítésében!
Ezek a legszórakoztatóbb karácsonyi idézetek: mosolygóssá teszik az ünnepi készülődést.
Ezeken a régi képeken jót mosolygunk: a régmúlt karácsonyait idézik.
A hagyományos alma-dió díszektől eléggé távol állnak az alábbi dekorációk.
Jelenleg zajló ünnepi turnéján az ikreit is beveti, mármint a gyerekeit, akik jelmezben szerepelnek a színpadon. Új albuma van egyébként, de kit érdekel?
Az angol matrózok már a 17. században oda és vissza voltak ezért az italért.